Bombata 2009.11.23. 18:56

Prelűd

Amikor 19 évesen belevágtam az első és ezidáig egyetlen vállalkozásomba, megvolt minden. Elhivatottság, tenni akarás, becsvágy és előkészített terep. Két dolog hiányzott; a tapasztalat és a pénz. De belevágtam, társakkal. Az idő csak telt, a dolgok lelassultak, elhaltak, majd szépen lassan kiviláglott, hogy ez a vállalkozás nem rólam szól. Pedig jól indult. Egy álom szélén voltam, üzemeltethettem volna egy edzőtermet (ami még mindig vágyam) és szerződésem volt egy táplálékkiegészítő-gyártóval. Sokat dolgoztam a termékstratégián és a piaci bevezetésen, de amikor pénz kellett volna, mindig STOP táblákkal találtam magamat szembe. Elúszott minden megtakarításom és napról-napra éltem. Stabil állásom nem volt és 6 hónap kényszerpihenő következett. Ekkor tanultam meg lemondani. Az informatika viszont mindig is érdekelt. Így hát kapva-kaptam a lehetőségen, amikor fél év után állás kínálkozott egy kicsi IT integrátor cégnél. Értékesítőként jártam sorra az ügyfeleket, próbáltam minél több mindent eladni, közben pedig élénken érdeklődtem az új technológiák iránt. Ezután egy informatikai disztribútorhoz mentem át, ahol először kereskedőként, majd termékmenedzserként folytattam pályafutásom. 1,5 év után egy üzleti partnerem keresett meg egy állásajánlattal, aki ma a hazai virtualizációval foglalkozó rendszerintegrátorok egyik legjelentősebb tagja. Természetesen nem haboztam sokáig, ugyanis állásváltási szándékaim ekkorra már kialakultak. Az itt eltöltött 1 év alatt rengeteg új technológiára lett rálátásom, de van, ami ennél is fontosabb. Egyértelművé vált számomra a tapasztalatok összevetéséből, hogy a hazai informatikai disztribútorok közül csupán édeskevés olyan cég van, aki termékpolitikáját tudatosan, az ügyfeleik tevékenységének pontos ismeretére alapozza. Ez egyet jelent azzal, hogy gyakorlatilag nem ismerik a saját partnereiket és így önmaguk lehetőségeit is hibásan ítélik meg. Ez az értékesítési stratégiában is komoly fennforgásokat eredményez, főként a partnerekhez való hozzáállásban megmutatkozva. Amit elhatároztam ekkor, hogy ha valaha saját vállalkozásba fogok, az első és legfontosabb dolog az ügyféligények precíz feltérképezése és a tudatos javaslattétel lesz számomra. Mostanra egy olyan fázisba értem el, némi szerencsével megáldva, hogy talán, záros határidőn belül, szignózhatom a cégem aláírási címpéldányát. Ennek fázisain szeretném végigvezetni az olvasókat. Nos, akkor vágjunk bele!

A bejegyzés trackback címe:

https://indulovallalkozas.blog.hu/api/trackback/id/tr881546942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása