Cég székhely nélkül nem létezik. Mese nincs, megoldás viszont van. A kiválasztáskor azonban nagyon körültekintően kell eljárni, ugyanis már ez a pont is elég sarkalatos tud lenni. Először is, székhelynek mindig egy olyan cím kell, ami stabil, személyes szemszögből is. Célszerű például egy állandó lakcímet, vagy egy megbízható ismerősét kiválasztani. Utóbbi esetben különösebb hozzájárulás a tulajdonos részéről nem kell, maximum ahhoz, hogy a cég nevét az ingatlannál feltüntethessük, ez ugyanis jogi követelmény. Ugyanitt az is fontos, hogy a megadott címen a cég utolérhető legyen, tehát pl. a postai küldemények így vagy úgy, de célt érjenek. Adózás szempontjából sem elhanyagolható kérdés a székhely, sőt! Igaz, ez jellemzően a nagy pénzösszegeket forgató cégeknél játszik szerepet. A cégek ugyanis fizetnek úgynevezett iparűzési adót, melynek mértékét a helyileg illetékes önkormányzatok határozzák meg. Ez Budapesten egységes, településenként azonban más és más lehet. Az agglomeráció városaiban ez jellemzően alacsonyabb, mint Budapesten. Budaörs és Biatorbágy épp ezért kedvelt célpontja a nagy raktárkészlettel dolgozó vállalatoknak, hiszen éves szinten akár több ember fizetését is megtakaríthatják egy székhelyváltoztatással, vagy épp egy jó választással. Ez a legális adóoptimalizáció körülbelül egyetlen lehetséges formája hazánkban. Az adó persze egy dolog, kis cég esetében ez a megtakarítható összeg vehető akár számítási hibának is. Kiemelném ugyanis, hogy egy cég mindig azon APEH kirendeltséghez tartozik, ahol székhelye található. Itt meghatározandó mindenképp, hogy tevékenységünk jellemzően hová kötődik. Ugyanis ha kereskedelmi tevékenységünket egy budapesti irodában végezzük, áruért is főként Budapesten járunk, akkor ésszerűtlen megoldás a céget például Paksra bejelenteni, még akkor is, ha ott sokkal alacsonyabb az iparűzési adó. Ebben az esetben ugyanis bármilyen adóüggyel kapcsolatos intézkedést Szekszárdon, de legalábbis Pakson kell intézni. A leutazás és az egyéb költségek pedig körülbelül fel is emésztik azt a megtakarítást, amit ezzel elérhetünk. Trükkök persze vannak, például az útnyilvántartással falazhatunk, viszont egy ellenőrzés alkalmával ezek nagyjából azonnal kibuknak. Adóügyben kis dolgon megcsúszni ugyanakkora bukást jelent, mintha hatalmasat hibáztunk volna, ergo ez a legkevésbé sem éri meg. Telephely; ennek megválasztásakor az egyik legfontosabb tényező a távolság. Az iroda milyensége egyéni ízlés kérdése, így erre nem térnék ki. Az elhelyezkedés döntő szempont. Pusztán szolgáltatással foglalkozó cég esetében sem mindegy, hogy hol van az iroda, bár ez kötődik a tevékenységhez. Tárhely, vagy internetszolgáltató cégként evidens, hogy a BIX vagy az Interware közelébe települ az ember, hiszen így közel lehetünk a hazai adatkapcsolati ütőerekhez. Kereskedelmi cég esetében ez duplán fontos. Az árumozgatásnak számottevő költsége van, amit legegyszerűbben úgy tudunk csökkenteni, hogy vagy kiszállítást kérünk, vagy mi helyezkedünk közel a fő beszállítókhoz. Árumozgatásra visszatérve, itt az is fontos, bár ez az iroda milyenségét jellemzi, hogy a közelben könnyű legyen parkolni, egyszerű legyen megközelíteni, illetve nagyobb mennyiségű árut is egyszerűen be lehessen pakolni. Felettébb kellemetlen, ha 4 doboz lerakodásával megbénítjuk a környék közlekedését, de a futároknak sem felemelő élmény úgy árut hozni nekünk, hogy tudja, az utcán vészvillogóval álló autója mögött vesztegelhet akár szirénázó mentő, vagy egy agresszív sofőr. Alternatíva; létezik az úgynevezett székhelyszolgáltatás. Itt egy adott szolgáltató cég a saját címe alá jelent be több, adott esetben akár 40-50 céget is, havidíjért cserébe. Ennek fejében kezeli a postaforgalmukat, telefonos szolgáltatást nyújt, tárgyalót biztosít ésatöbbi. Életképes megoldás és akár reprezentatív is lehet egy 12. kerületi székhely, ahová partnereinket akár be is tudjuk hívni, van viszont egy óriási hátulütője. Az APEH különösen szereti ellenőrizni a székhelyszolgáltatókat igénybe vevő cégeket. Él ugyanis a gyanúperrel, hogy ezek a cégek azért nem választanak saját székhelyet, mert nem folytatnak effektív gazdasági tevékenységet, csupán az ide-oda számlázgatás kedvéért hoztak létre céget. Nos, mindenki mérlegelje, mennyit ér meg a kockázat.

A bejegyzés trackback címe:

https://indulovallalkozas.blog.hu/api/trackback/id/tr251649561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CreaTHOR01 2013.07.31. 10:34:22

Köszönöm a cikket, sok hasznos infót megtudtam belőle.
süti beállítások módosítása