Bombata 2010.03.13. 13:47

Ügyvédnél

Első fázis letudva! Ritka gyorsan, ami persze számomra csak azért meglepő, mert az első tapasztalatra építve, nem gondoltam volna, hogy másodszor mindent el lehet intézni 25 perc alatt. Mert ennyibe telt, míg a legfontosabb tudnivalókat megvitattuk, a kérdéseimre válaszoltak és elrendeztük a papírmunkát. Ezúton is köszönöm a segítséget leendő könyvelőimnek a BKS&Partners Kft.-nek, valamint Dr. Schlotthauer Péter ügyvédnek. A cégbejegyzés véglegesítése nagyjából kedd-szerda magasságára várható, de már kezemben van az alapító okirat és az aláírási címpéldány hitelesített mintája, amivel a banki ügyintézést már meg tudom kezdeni. De vegyük sorba a dolgok menetét. Ami különösen jó volt, hogy már minden papír rendben elő volt készítve, minden dokumentumról elmondták, hogy milyen célt szolgál, mihez járulok vele hozzá és miért szükséges, a felmerülő kérdéseket pedig korrektül megválaszolták. Nyilván, ennek így kell mennie, de kifejezetten jó tud lenni a rugalmasság. Ami most tehát nálam van; a cég tagjegyzéke, ami tartalmazza a kft. tagjainak (esetünkben a magam) adatait, a törzsbetétek mértékét, természetesen ügyvéd által ellenjegyezve. Az ügyvezetői nyilatkozat kinyilvánítja, hogy elfogadom a cég ügyvezetői tisztségének megbízását. Poén, hogy gyakorlatilag önmagamat bíztam meg ezzel, naná hogy elfogadom! :) Dehát a formaságok már csak ilyenek! Egy külön nyilatkozat az alaptőke befizetését igazolja. Az aláírási címpéldány mintája a cégszerű aláírásom hitelesítését tartalmazza. Ez egy ideiglenes dokumentum, ami a kezdetekben még használható, de természetesen rövid időn belül hiteles közjegyzői másolattal tudok csak dolgozni. Az aláírás... nos, ezzel megküzdöttem. Konkrétan nem tudok kétszer egyformán aláírni, főleg hosszan. Az írásképem egyébként is nagyon sokat változott az idők folyamán és még mindig nem stabilizálódott. Így hát egy nagyon egyszerű firkantás képezi a cégszerű aláírásomat, aminek magam sem örülök túlzottan, de mostmár ez van. Végül, az alapító okirat mintája tartalmaz minden cégadatot, kivétel az adószámok és a cégjegyzékszám. A véglegesítés tehát jövő hét elejére várható. Eddig tehát ezek a fejlemények. Jövő hét szerdán lesz egy beszélgetésem a könyvelőcéggel is, átvesszük az összes lényeges, könyvelést és pénzügyeket érintő kérdést, közben intézem az egyéb dolgokat. Jelenleg tesztelem a könyvelő- és készletkezelő szoftver próbaváltozatát, eddig abszolút rendben van, a kezelőfelülete átlátható, jól használható és értelmezhető. A mélyebb elemzés most következik, de szinte 100%, hogy a Helix szoftvere lesz a befutó.

A bejegyzés trackback címe:

https://indulovallalkozas.blog.hu/api/trackback/id/tr351836593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása