Bombata 2010.03.19. 20:10

Tapasztalatok

Ebből az elmúlt időszakban kijutott bőven. Pozitív és negatív is. De vegyük őket szép sorjában. A pozitív oldalt erősíti a már említett gyors ügyintézés, a cégalapítással és az ügyvédi dolgokkal kapcsolatban. Bélyegzőm rekordsebességgel készült, mindössze másfél óra alatt, kiváló minőségben. Tegnap és tegnapelőtt a banki ügyleteket zártam rövidre, számlát végül az Unicredit Banknál nyitottam. Ami döntő volt, hogy az egyik leendő, fő beszállítóm a Bank Austria-nál vezeti folyószámláját. A gyors pénzmozgatásnak előfeltétele a bankok közti azonosság, így ez volt kézenfekvő megoldás. A forintos számlám vezetési díja mindössze havi 499 Ft, az eurós devizaszámla pedig havi 2500 Ft-ért áll rendelkezésre. Mindez kiegészül egy Corporate Maestro kártyával is. A Duna Plaza-ban lévő fiókban nagyon készségesek voltak a munkatársak, pedig igencsak zárás környékén kerültem sorra. Sebaj, ezen is túl vagyunk. Megrendeltem 3 mini cégtáblát, amit majd a matrica helyett kitehetek a postaládára. Weben keresztül kértem ajánlatot, amire kaptam is egy horribilis összeget. 1cm x 5cm méretben, réz alapon, fekete gravírozással kértem a Diagnoforce feliratot, erre érkezett egy 3000 Ft + ÁFA ár. Ekkor kicsit hátrahőköltem. De jött a pozitívum; a reklámcég ügyvezetője küldött egy e-mailt, miszerint ilyen kis méretben a kalkulátor rosszul számol, ezért alább a helyes ár; 300 Ft + ÁFA. No, máris más! Rögtön rendeltem is belőle 3 db-ot. Ami viszont abszolút negatívum volt, az az új weboldal designjának elkészíttetése. Ami szerencse, hogy valamelyest értek a dolgokhoz, így éreztem hol van az a pont, ahol le akarnak húzni. Ebből akadt, nem is kevés. Ahogy írtam korábban is, a keresőoptimalizált kialakítás nélkül nagyjából a weboldal semmit sem ér. Ehhez képest, nem kevés helyen találkoztam azzal, hogy a keresőbarát linkek +30.000 Ft-os kóstálnak. Ebben az az igazán gusztustalan, hogy a Joomla!, a Drupal, vagy a WordPress alatt, ez a beállítás körülbelül 1 checkbox bekattintásának kérdése. Abszurdum! A másik, ami teljesen kiakasztott, hogy küldtem egy jól specifikált ajánlatkérést egy magát gyorsan, jól és kedvező áron dolgozó webdesigner stúdiónak, erre fel válaszra sem méltattak. Úgyhogy felcsörgettem egy régi jó ismerősömet, aki baráti áron elvállalta a site elkészítését, 2 hetes határidővel. A munkáikat ráadásul ismerem, nagyon szépen dolgoznak, így biztos hogy jó döntést hoztam.

A bejegyzés trackback címe:

https://indulovallalkozas.blog.hu/api/trackback/id/tr191853129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása